Gödöllői Riport (1997-02-21 / 2. szám) 6
Györe Zoltán: Gyürék, Györék és nemesleveleik
A rövid nemesi kiváltságot tartós parasztiga követte
Bonyolult história. Nem csoda, hogy 101 évi pereskedés után sem sikerült tisztázni. A történet a Nógrád megyei Karancsságon kezdődik.
Réges-régen élt itt egy Gyüre család, Gyüre Pétert már a Szécsényi Szandzsák 1554. évi török adóösszeírása is említi. Ennek a Péternek valamely leszármazottja elhalálozott, árva fiait, Istvánt és Jánost, özvegye új férje “megnemesítette.” (Sokba kerülhetett az akkor!) 1
1629. augusztus 9-én II. Ferdinánd császár nemeslevele, más szóval armálisa, az amúgy földművelőként dolgozó karancssági Gyürék egy részét kiemelte a közrendüek közül.
Ezekben a zűrzavaros időkben nem sok hasznát látták a díszes papírosnak, ami ráadásul a Rákóczi-szabadságharc alatt el is veszett. Pedig a lassan konszolidálódó időkben igen nagy haszna lett volna! Előhozta néha a szóbeszéd, emlékezett is rá néhány öreg családtag, de, hogy hová lett a bizonyság, arról senki sem tudott.
Váltsunk helyszínt és ugorjunk vissza az időben! Györe András vitézségéért II. Ferdinánd császártól 1626. június 20-án kapott nemességet, de csak két évvel később, 1628-ban hirdették ki azt, s vehette kezéhez az okmányt. Vigyázzunk! Ez Györe, az előbbi meg Gyüre - nagyjából azonos időpontban adományozott nemeslevelekkel!
Az utóbbi család Biharban élt, s miközben ők egyre fogyatkoztak, a karancsságiak egyre sokasodtak. Híres fia volt a családnak Györe Pál bihari dudás, aki az 1700-as évek elején, amikor általános intézkedéssel a kocsmákat kivették a presbitériumok kezeléséből, és földesúri rendelkezés alá bocsátották azokat - bizonyára megélhetési okokból - hóna alá csapva a dudát és a nemeslevelet, eltűnt Biharból. Az ottmaradt családtagok az armális nélkül egy-kettőre adófizetőkké süllyedtek. Hiába kutatták, keresték Pált, sehol sem találták.
Szinte hihetetlen, de Györe Pál Karancsságra vetődött, ahol - ma már kideríthetetlen okból - a nemeslevelet egy rongyba csomagolva elrejtette a templom oltárán. Egy valaki tudott csak róla, Mihály deák, aki később elárulta a titkot Lendvai Imre sági ispánnak. Györe Pál eltűnt, hiába várták vissza, a nemeslevél meg ottmaradt. A Gyürék egyre többet emlegették valamikori nemességüket, s a nemeslevél, Lendvai uram meg úgy gondolta: jól jön egy kis mellékes, és a nemeslevél rejtekhelyét megfelelő ellenszolgáltatás fejében elárulta Gyüre Tamásnak. A színjátékhoz az is hozzátartozott, hogy másnak kellett megtalálnia az okmányt. Rajkó Pál tanú volt az, s erről így ír az 1756-os jegyzőkönyv:
“… egykor asztán parantsolta az Fatensnek (tanúnak) nezett Plébános Uram hogy menyenföl a Templomba, tudniillik az Ságiba és az Oltárt portól és pókhálótul tisztítsa meg mellyet midőn az Fatens tselekedett volna azon Conservatoriumot mellyben a Szent Sacramentum tartatik helyből levévén és az alatta való márvány követ is fel emelvén az márvány kő alatt levő gödrötskében látott egy darab ruhát mellyet kivevén talált benne egy nagy széles Levelet mellyen olyan petsét volt mint egy forintos, melly Levelet azonnal le is vitt az Parochiára említett Plébános Uramnak és sok kérésére micsoda Levél légyen mondotta Plébános Uram formalibus mi tagadás benne ez bizony Gyürék Levele…”
Gyüre Tamás a dolgon felbuzdulva 1731-ben bejelentette a család igényét régi nemesi jogaira. Koháry - a földesúr - nyomban utasította Traitler István füleki tiszttartót, hogy a Gyürék nemeslevelét mindenáron szerezze vissza. Annyi Gyüre volt már a faluban, ha megnemesednek, nem marad, aki dolgozzon!
Az elfogási terv(!) sikerrel járt, négy Gyürét - Tamással az élen - vasra vertek, s egy hónapig tartották őket fogva. Nemeslevelüket egyszer s mindenkorra elvették. Szabadulásuk után kezdődhetett csak az a nyomozási eljárás, melyben Gyüre Tamásnak be kellett volna bizonyítania, hogy ők egyenes ági leszármazottai annak a Gyüré Andrásnak, akiről a nemeslevél megemlékezett. Tudjuk, hogy ez sosem sikerülhetett, hiszen, mint korábban láttuk, két különböző armálisról van szó. Következésképpen 1832-ben is eredménytelenül végződött a vagyonokat felemésztő eljárás.
Tamás fia. Mátyás, majd unokája Mátyás is folytatta a család nemesi jogainak visszaállítására indított eljárást Abonyból is, ahová családjával az 1780-as évek végén leköltözött. Ceglédre házasodott, majd az apa vitézi halála után a család Ceglédre, az anyai házhoz áttelepedett. A két legifjabb Gyüre, Mátyás és Gábor innen küldözgette beadványait a száz évvel előtti események felemlegetésével, melyeknek - saját szavaikkal - “… a jelen való napig a Parasztiga kifejezhetetlen nyűge alatt nyögvén, keserves áldozattyai lettünk…”.
Az 1830-as években a Gyüre családnevet Cegléden, a korábban már honos Györék mintájára ugyancsak Györének kezdik írni. Gyüre, most már Györe Gábor fiának, Károlynak 1879. február 14-én született Miklós fia kőműves, építőmester lett. Húszévesen került ide (Gödöllőre), s itt a Dányi-családba házasodott. Igaz, némi huzavona, és négy gyermek születése után csak 1904-ben esküdtek meg. Györe Miklós jó mesterember volt. 1953-ban hunyt el, leszármazottai is Gödöllőn élnek.
A cikket a szerző engedélyével közöljük.